Kávégép otthonra vagy kisebb irodába: milyen szempontokra figyelj?
Egy kávégép beszerzése általában nagyobb kiadást jelent, ezért jól meg kell fontolni, hogy milyet választunk az otthoni „irodába”. Mindenek előtt érdemes feltérképezni az igényeket és a lehetőségeket.
Presszó, hosszú, tejes – melyik a kedvenced?
Nem árt, ha tudjuk, hogy pontosan mire fogjuk használni a kávéfőzőt, ugyanis minden típusnak más az erőssége, más és más fajta italok készítésére alkalmasak.
Csak a reggeli napindító tejes kávéra vágysz, vagy te vagy az az ember, aki egyik feketét issza a másik után egész nap?
Fontos előre felmérni, hogy várhatóan mennyi kávét fogunk készíteni vele, ugyanis az egyes kávéfőzők teljesítménye eltérő lehet, és az sem mindegy, hogy az adott eszközzel mennyi időre van szükség a kávé elkészítéséhez.
Mennyi helyet tudsz biztosítani a kávéfőzőnek?
Elengedhetetlen, hogy a kávéfőző kényelmesen elférjen a konyhában, amihez az kell, hogy könnyen hozzá tudjunk férni, legyen megfelelő pult mélység, valamint elérhető áramforrás a kávégép közelében.
Mennyi pénzt szeretnél ráfordítani?
Ha azt vizsgáljuk, hogy melyek a legjobb kávéfőző gépek otthonra, felmerül az is, hogy mennyi pénzt szeretnénk ráfordítani. Sokféle árkategóriában léteznek kiváló kávéfőzők: néhány ezer forintos változatokat is találunk, de ha kávégép árakról beszélünk, a határ a csillagos ég.
A legnépszerűbb kávéfőző gépek otthonra
Abban talán mindannyian egyetértünk, hogy a jó minőségű kávé a home office-ban is mindenkinek kijár. De melyik a legjobb kávéfőző otthonra? Háztartási célra a következő kategóriák közül érdemes választani:
Kotyogós
A kotyogós az egyik legrégebbi, ma is használatos kávéfőző fajta. Kitartó sikerének titka, hogy olcsó, ugyanakkor szinte elnyűhetetlen. Ez az eszköz szigorúan véve igazi presszókávé készítésére nem alkalmas, azonban, ha ehhez nem ragaszkodunk, kiválóan megállja a helyét a háztartásban.
Csepegtető kávéfőző
A csepegtető kávéfőző vagy filteres kávéfőző a hosszú, már-már teaszerű kávék kedvelőinek ideális választás lehet. A filterkávé jóval lassabban készül, mint az eszpresszó, ugyanis itt nincs nyomás, a forró víz fentről lefelé csöpög át a filterpapírra helyezett kávén. Az ilyen típusokhoz különböző barista kellékek is szükségesek, amik beszerzése önmagában is egy izgalmas utazás lehet a kávékészítés világában.
Átfolyós kávéfőzők
Ezt az örök klasszikust biztosan mindenki látta már, hiszen a jellegzetes kávékiöntőjéről felismerhető Szarvasi kávéfőző egy időben minden magyar háztartásban megtalálható volt. A Szarvasin kívül léteznek más márkák is, amelyek – még ha a külsejük más is – szintén inkább hosszú kávé készítésére alkalmasak. Ennek a kávégépnek az egyik legnagyobb előnye, hogy egyszerre több (4-6) adag kávét tud készíteni.
Kapszulás kávéfőző
A kapszulás kávéfőző valószínűleg azzal vívta ki népszerűségét, hogy ár-érték arányban az egyik legjobb a piacon. Mindössze egy gombnyomás kell ahhoz, hogy finom kávét kapjunk, ráadásul a legtöbb típusnál a presszó- és a hosszú kávé „hosszát” is be tudjuk állítani. Mivel ezekbe a gépekbe rengeteg féle ízű kávékapszula kapható, mindenki talál a saját ízlésének megfelelőt.
Otthoni presszógépek
Az otthoni felhasználásra alkalmas karos kávéfőzők már magasabb árkategóriába esnek. Érthető, hiszen ezek a szivattyúval ellátott kávégépek képesek 8-9 bar nyomást produkálni, aminek köszönhetően finom presszókávét kapunk.
Bár a kávé tetején megjelenő, gyönyörű crema bármit megér, azt érdemes tudni, hogy ezek használata macerásabb, ezért főleg annak fognak örömet okozni, akit nem csak a végeredmény, hanem maga a kávékészítés is érdekel.
Automata kávéfőző otthonra
Sokan gondolják, hogy a legmagasabb minőség- és árkategóriába tartozó automata kávéfőző otthonra túl nagy falat. Pedig egy ilyen kávégép könnyen kezelhető és egy pillanat alatt elkészíti a kiváló minőségű kávét, ami az otthoni munka során is különösen jól jön.
Automata kávéfőző otthonra - Így válassz!
Az automata, darálós kávéfőző otthonra, vagy irodákba jó döntés, ha nem szeretnénk sokat bajlódni az elkészítéssel, de ragaszkodunk a minőséghez. Azonban ahogy mindig, ebben az esetben is a minőségi kávé a finom ital előfeltétele, ezért a prémium kávégép mellé érdemes beszerezni a prémium alapanyagot is!
Ha szeretjük a tejes italokat, érdemes olyan automata kávéfőzőt választani, amiben van tejhab funkció. Ezek persze valamivel drágábbak, de az, hogy egy gombnyomásra készíthetünk krémes cappuccino-t, minden pénzt megér!
Ha nem szeretnétek egyszerre nagyobb összeget kiadni, és legalább napi 10 kávét elfogyasztotok egy kisebb irodában és kávéházi minőségű kávét szeretnétek inni, jó megoldás lehet a kávégép bérlés!